 |
| Eredeti cím: azonos Eredeti megjelenés: 2010 392 oldal Könyvmolyképző, Szeged, 2014 ISBN: 9789632454160 Fordította: Miks-Rédai Viktória |
Nora tudhatta volna, hogy az élete messze nem tökéletes. Bár a barátja, Folt egyben a szó szoros értelmében vett őrangyala is (aki a rangja ellenére minden, csak nem angyali), a dolgai mégsem állnak jól. Először is ott a nyári iskola, és mint egy rémálomban, régi ellensége, Marcie Millar lesz a laborpartnere. Aztán meg Folt is mintha minden ok nélkül egyre távolabb kerülne tőle. Mindennek a tetejébe Norát lidércálmaiban és különös látomásaiban újra és újra kísérti apja meggyilkolása.
Ahogy Nora elveti józan esze tanácsait, és egyre mélyebbre ás apja halálának rejtélyében, felmerül benne a kérdés, hogy Nephil vérvonalának is köze van-e a dologhoz – azonban ez csak még sötétebb árnyékot vet a kapcsolatára (vagy inkább annak hiányára) Folttal. Vajon Folt többet tud, mint amit elárul? Miért tűnik mindig úgy, hogy meg szeretné akadályozni Norát a válaszok kiderítésében? És ha Folt valóban az őrangyala, miért van Nora élete mindig veszélyben?
Jobb volt az első résznél. Minden szempontból. Végre szerelmi szálat is kaptunk: lehet, hogy az írónő úgy tervezte, hogy Nora már az első részben halálosan szerelmes Foltba, de ez nem jött le, az olvasó csak testi vonzalomra következtethetett. Ebben a részben viszont már világosan látszik. Nora féli kimondani azt a bizonyos 8 betűből álló, sz-szel kezdődő szót, fél, hogy ahogy Folt megtudja, lelép.
Ott vannak még Nora látomásai, amiről sem ő, sem mi nem tudhatjuk, hogy valóságosak-e.
Ott van Nora családja, amiről kiderül, hogy egy nagy hazugság.
Ott van Vee új barátja.
Ott van az új ellenség.
Akiről kiderül, hogy mégsem az.
Hanem. Valaki. Más.
Az az áruló, akiről soha nem gondolnád.
Két hónappal későbbről vehetjük fel újra a történet fonalát. Izgalmas kötet, mert minden, majdnem minden, amiben hiszel hazugság, látszat. Megmaradtak a poénos jelenetek, egyen-kettőn jót nevettem. Ugorjunk a végére: oltári nagy függővég. Életemben nem futottam még össze ekkorával, ennél már csak az a durvább, ha egy mondat közepén lenne vége a könyvnek. Egyhamar nem tudom majd kézre keríteni a következő részt, úgyhogy mehet az izgulás, hogy fogom ezt kibírni???
A borító az első kötetéhez hasonlóan gyönyörű és találó. A képnek két értelme is van, mert van egy hasonló jelenet, amikor Nora több száz évvel ezelőttről álmodik, és esőben áll, vizes ruhában. Valamint a villám, a vihar a lány belső hadakozását is szimbolizálja: nem tudja kinek higgyen, kit gyanúsítson, nem tudja, hogy hihet-e a látomásainak, nem tudja, mit érez Folt.
Apropó, Folt.
1. Istenem, végre megtudjuk az igazi nevét!
2. Túl sok a kétértelmű megjegyzés, Folt, ejnye.
A szereplők nem fejlődtek, ugyanolyanok maradtak, mint az első részben, amit személy szerint bántam kicsit. Senkit nem ismertünk meg jobban, pedig a történet menete megkívánta volna, hogy Foltról, Rixonról és Scottról többet tudjunk. Na igen, Scott. Ő az egyetlen új szereplő a könyvben, akit a történet végére megszerettem, pontosabban a hangrögzítős üzenete miatt (is). Nora már régebbről ismeri, hat éves korukban szomszédok voltak.
Falnak mentem Norától, őszintén, tényleg. Hogy működik az, hogy besértődik, mert Folt nem érzi őt? Mármint testileg. Szegény srác nem tehet róla, hogy angyal, és egyszerűen nem érzi ha hozzáérnek. Az ő hibája? Nem. Pffffúúúúú.
A történet valamivel izgalmasabb volt az első részhez képest, de kicsit uncsi már, hogy megint az a finálé, hogy Nora randizik egyet a halállal.
Borító: 5/5
Szereplők: 5/4
Történet: 5/4
Összesen: 15/13
Szereplők: 5/4
Történet: 5/4
Összesen: 15/13
Ennyi tappancsot érdemel:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése