A késő tizenötödik században Mortain, a halál istene, kiválasztja a fiatal Ismae-t, hogy legyen a szolgálója és orgyilkosa. Egy távoli szigeten álló kolostorban a többi hozzá hasonló lánnyal együtt megtanulja a ravasz hadviselés és nőies művészetek minden fortélyát, így semmi nem akadályozhatja abban, hogy teljesítse küldetését, és végrehajtsa a halál istenének parancsait.
A kolostor a válsággal küzdő bretagne-i udvarba rendeli a lányt, ahol a gyanakvó nemes, Gavriel Duval szeretőjének szerepét kell eljátszania. Ismae-nek itt meg kell tapasztalnia, hogy nincs felkészülve nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a szívét fenyegető új érzelmekre sem. Képes lesz elhárítani a hercegségre leselkedő veszélyt? Fel tudja deríteni az árulónak hitt Duval valódi szándékait? Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki – bármennyire küzdött ellene – meghódította a szívét?
A borító valami gyönyörű. De így is van kifogásom ellene. Egyetlen egy. Mivel Ismae a Halál szolgálóleánya úgy tartanám logikusnak, hogy a fellegeknek a feje felé haladva sötétülniük kellene, nem pedig világosodniuk. Minden esetre korhű a háttérben található vár. A ruha nekem kifejezetten tetszik, talán fel is próbálnám, ha alkalmam nyílna rá, de (1) nem tudnék járni benne, (2) nekem tuti nem állna jól. És talán mégis van még egy kifogásom. A fegyver. Ugyanis szerintem sokkal jobb lett volna, sokkal jobban illett volna a történethez, ha Mortmain csontnyelű tőrét fogná a kezében. De az való igaz, hogy ezzel a szerszámíjjal sokkal látványosabb. Pluszpont, hogy a cím betűtípusa meseszép, sokkal jobb, mint az eredeti, angol borítón. Ugyanis a Grave Mercy egyszerű, kiskapitálissal van írva.
A történet kifejezetten lefoglalt, de eleinte nagyon lassan haladtam vele. Ez mínusz egy pont. De a könyv körülbelül 1/4-énél beindultak az események. A szerelmi szálat imádtam, végre nem a megláttam-és-rögtön-belezúgtam volt az alap. Első orvgyilkos témájú könyvem volt, bár azt megjegyzem, nem vagyok biztos benne, hogy van még ilyen. Végre egy erős, kegyetlen csaj a főszereplő. Egy gyilkos. Ez milyen jó már? :) A helyszínek valódiak, ez nagyon tetszett, minden említett várost megtaláltam a Földrajz-atlaszomban Franciaország térképénél. Talán annyit hiányoltam, hogy mivel 1600 annyiban játszódik, jöhetett volna több régies kifejezés.
A szereplők.
Ismae. Amint már említettem, imádtam, hogy végre egy erős, kegyetlen csaj a főszereplő. A története valamilyen szinten meghatott. Az apja gyűlöli. Az anyja még kiskorában meghalt, de ő sem szerette. Mindenki gúnyolta. Az anyja el akart vetélni. De amikor a könyv vége felé kiderül az igazság - megkönnyebbültem. Az anyja szerette őt. De csak ritkán mutathatta ki, nem mert ellenszegülni a férjének. Nem akart elvetélni. Ismae apja akarta ezt. Megkedveltem őt, mint főhősnőt.
Duval. Odaadó féltestvér, rajong Anne-ért. És Anne is kölcsönösen tiszteli, szereti, annak ellenére, hogy Duval törvénytelen gyermek. Már onnantól kezdve kezdett a szívembe férkőzni, amikor először megjelent a kolostorban panaszkodni, hogy mindig kinyírják azokat, akiket ki akar hallgatni. Kötelességtudó, hazafi, nem pedig áruló, ahogy a kancellár és az apátaasszony állítja.
Rémlovag és De Lornay fontos, szerethető mellékszereplők voltak.
Anne hercegnő az egyik kedvenc szereplőm. Ahhoz képest, hogy milyen fiatal, öntudatosan irányítja hercegségét. Jószívű, okos. Még sorolhatnám jó tulajdonságait.
Borító: 5/4
Szereplők: 5/5
Történet: 5/4
Összesen: 15/13
Szereplők: 5/5
Történet: 5/4
Összesen: 15/13
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése